Látogatóközpontú kiállításértékelés

Magyarországon évente több ezer múzeumi kiállítás nyílik – és valljuk be, alig van olyan, amiben a figyelő szem ne fedezne fel ilyen-olyan, apróbb-nagyobb hibákat.

Vagy közelítsünk inkább pozitív állításokkal a jelenséghez!

Jó volna, ha a kiállítások azok számára készülnének, akik majd a látogatók lesznek, legyenek azok egy konferencia alkalmából egy szűk szakmai grémium tagjai vagy egy kerek esztendő leforgása alatt a múzeumban megforduló legkülönbözőbb (a téma szempontjából többségében laikus) látogatók. Ennek a két csoportnak, érdeklődésüket megcélozva, meglévő ismereteikre építve, természetesen szélsőségesen különböző kiállítást kell készíteni ugyanabból az anyagból, ugyanarról a témáról.

De máshogyan kell tervezni akkor is, ha új látogatói csoportot akarunk elérni (például a helybéli időseket vagy a nem helybéli turistákat), ha a fenntartó önkormányzat akar kirukkolni valamivel a testvérvárosiak látogatása alkalmával – vagy ha éppen be szeretnénk nevezni az Év kiállítása  díjra… Bizonyos, hogy a múzeumi szféra társadalmi támogatottságát is érintené, ha egyre jobb kiállításokat találna az igényes, illetve a szórakozva-tanulásra vagy egyszerűen élményszerzésre kondicionált közönség.

Sok múzeum számára okoz problémát, hogy hogyan tervezzen, hogyan feleljen meg a megnövekedett látogatói igényeknek. Más múzeumok számára nem okoz gondot hogy a megszokott közönség számára a megszokott kiállítási stílusban mutassák be a legújabb tervek szerinti anyagot – csak kérdés, hogy tavaly, tavalyelőtt nem voltak-e akadályai a látogatói befogadásnak, megértésnek, és nem pezsdíthetné-e fel ezt az állóvizet valami más?

A Pulszky Társaság új tanfolyamának ötletét egy reális probléma, a mindenfelé felbukkanó, zavaró kiállítási hibák sokasága váltotta ki 2013-ban. A következő két évben, 2014-ben és 2015-ben a PT tagjai számára meghirdetett, egynapos, ingyenes felkészülési műhelymunkák szervezése és értékelése történt meg (a helyszínek: Petőfi Irodalmi Múzeum, Postamúzeum, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapesti Történeti Múzeum, Kuny Domokos Múzeum a Tatai Várban), majd elkészült a Múzeumi Akkreditációs Szakbizottság által kívánt, és el is fogadott akkreditációs anyag (23172-3/1915 KOZGYUJT).

Az oktatók[1] az első tanfolyamok résztvevői közül kerültek ki. Kipróbálták a tanfolyamon tanítani szándékozott, amerikai eredetiből fordított látogatóközpontú értékelési módszert, és azt magyar viszonyokra adaptálták. Ez egyfelől nem volt nehéz. Alapfokon a legtöbb látogató hasonló: fáradékony, kíváncsi, laikus, lelkesedő, esendő, ember. Másfelől sok időt igényelt, türelempróbáló volt némely angol kifejezések értelmezése, a lehető legjobb magyar megfogalmazások megkeresése és a hazai viszonyok ismeretében való kiegészítés.

A Beverly Serrell által közölt módszert a Chicago Museum Exhibitors Group száznál több tagjából verbuválódott 13 múzeumi szakember dolgozta ki, aprólékos, türelmes munkával, majd ő egy könyvben a szakma értékelése elé bocsájtotta (Serrell, 2006). A módszer a kiválónak gondolt múzeumi kiállítás jellemzőivel hasonlítja össze az aktuálisan értékelt kiállítást, 4 csoportba sorolt 30 jellemző szerint. Egy recenzió (Kym S. Rice, George Washington University) szerint a könyv érdeme, hogy őszintén tárgyalja a módszer előnyeit-hátrányait (Rice 2008). A szempontok heterogének és a módszer minden szempontot egyenrangúnak tekint (pl. az ülőhelyek meglétét ugyanúgy vizslatja, mint a szakmai megbízhatóságot, vagy a látogató személyes érintettségének kialakulását). A módszer nem tudományos – írja Rice. Ami alatt én azt értem, hogy egy kiállítás analízisének többféle lehetséges tudományából (művészetéből?), a szaktudománytól a fénytanon, kémián, ergonómián, esztétikán át a logisztikáig, egyiket sem hívja segítségül. Ehelyett több szakember véleményét ütközteti – ami természetesen nem helyettesíti a tudományos vizsgálatokat. Az eljárás legfőbb erényének azt tekinti Rice, hogy segíti a múzeumi dolgozókat saját készségeik fejlesztésében. Hát ezért is lett ez a továbbképzésünk központi eleme.

Ennek a 30 órának a célja nem az, hogy kritikust vagy kiállítás-tervezőt faragjon a múzeumi dolgozóból. Sokkal inkább szakmai ismeretekhez, fogódzókhoz, a múzeumi törekvéseknek és a közönség sokféle szempontjának megismerésén keresztül egy új attitűdhöz segíti a résztvevőket.

2016 elején sor kerülhetett az első tanfolyamra, a Magyar Természettudományi Múzeumban. A 30 órás továbbképzés tematikája didaktikusan építkezik: a múzeumi kommunikáció, majd a kiállítási kommunikáció elméleti alapjaitól indul. Kitér a látogató-ismeretre, a kiállítások tipizálására, a kiállítások befogadására, a közösségi élményre, a speciális igényű látogatókra, az értékelésre, mint szükséges jó-ra, módszerre. Az értékelést szó szerint kell érteni: nem csak kritizálást jelent, hanem a sokféle módon, a kényelmes látogatást szolgáló fizikai szempontoktól a befogadás lehetőségein át a személyes érintettség, relevancia mélységéig terjedő skálán vizsgált minőséget. Végezetül szó volt még a minőségbiztosításról és a kiállítások sikerességéről.

A résztvevők két alkalommal egyéni kiállítás-értékelést végeztek. Először csak úgy „szokásosan”, másodszor alapos felkészülés után, az amerikaiból adaptált módszerrel. Az utóbbi alkalommal a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tekintettünk meg egy állandó kiállítást– mindenki egyénileg, de közös szempontrendszerrel a kézben –, majd a résztvevők saját értékeléseit hasonlítottuk össze, egymás számára tovább gazdagítva ezzel a releváns szempontok sorát. Ezen a megbeszélésen a kiállítás alkotóinak két képviselője is jelen volt, hasznosnak ítélték azt. A résztvevőknek nem akaródzott befejezni a tanfolyamot, így – már a tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványok kézbeadása után – elhatároztuk, hogy még egy kiállításon megismételjük az értékelési eljárást (ahogy egyébként Serrell is javasolta). A Petőfi Irodalmi Múzeum egyik időszaki kiállítása került sorra, megint készítők jelenlétében – és mint hallottuk, az értékelés, a jogos észrevételek nyomán a múzeumban „megmozdult valami”.

Egy ilyen továbbképzés nem végződhet saját maga értékelése nélkül… de nem akasztották a hóhért. A résztvevők által említett problémák jelentős része mondhatni rutin egy ilyen tanfolyamon: a sok ülés, a feszített program, az időhiány… A résztvevők számára viszont sok tekintetben kellemes meglepetés volt, hogy a felnőtt tanulás módszerével sajátítottak el ismereteket és készségeket. Új és hasznos volt a többirányú megközelítés, illetve a szempontrendszer, aminek megismerése, „interiorizálása” nemcsak kész kiállítások értékelésekor, hanem új kiállítások tervezésekor is segítheti a múzeumi szakembereket.

Az oktatók 2016 júniusában értékelték az első tanfolyamot, és a tematika megtartása mellett számos módszertani változtatást, javítást végeztek, végeznek. Úgy érezzük, hogy most már megerősödve, magabiztosan hirdethetjük meg a következő továbbképzést 2016 novemberére (a 4 tanfolyami nap november 7., 17-18., 28.). Bármely múzeum szinte bármely szakalkalmazottját várjuk, akinek a kiállítások tervezéséhez, készítéséhez, működtetéséhez köze van, mert biztosan hasznos dolgokat fog tanulni. Ha többen jönnek egy múzeumból, a hatás garantáltan nagyobb lesz majd. Szívesen megtartjuk a tanfolyamot egy intézmény számára is. Kik lehetnek megrendelőink? Egy-egy nagyobb múzeum vagy múzeumi hálózat, ahol jelentősebb kiállítás-építés elé néznek, vagy ahol éppen utána vannak, de kíváncsiak, hogy hogyan sikerült a közelmúlt nagy projektje, hogyan lehet annak a működtetését, bemutatását javítani (mert a látogatóközpontúságra való figyelem erre is jótékony hatással lehet). Megrendelő lehet kulturális újságírók egy csoportja, akik bővíteni akarják szempontrendszerüket, jobb kritikákat, bemutatásokat, elemzéseket akarnak írni. Hasznosulhatna építészek, belsőépítészek körében is a múzeum és a közönség szempontjainak mélyebb megértése, biztosan segítene az örök – és nemcsak idehaza, hanem a nemzetközi szakirodalomban is sokszor emlegetett, kritizált – vita, nézetkülönbség, egymásra mutogatás, feszültség oldásával. Ez, a tervezők és a majdani használók között óhatatlanul fennálló különbség sok keserűség és sok eltékozolt pénz, fölöslegesen elvesztett belső energia forrása volt már!

Ha egy intézmény vagy homogén társadalmi csoportosulás rendeli meg a tanfolyamot, akkor ahhoz az előnyhöz is jut, hogy – nyilván előzetes egyeztetés alapján – a továbbképzés testre szabottabb, a konkrét igényeknek megfelelőbb lesz. Az oktatói kar nyitva áll ilyen finomítás előtt is.

A tanfolyamot 8-15 fő jelentkezése esetén indítjuk, részvételi díja 30 000.-Ft. Jelentkezni a pulszkykepzes@gmail.com címen lehet 2016. október 28-ig.

Végezetül szeretnénk megköszönni a Magyar Természettudományi Múzeumnak a helyszínt és infrastruktúrát, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumnak a vizsgálandó kiállításokhoz való hozzáférésünket.

Reméljük, hogy a tanfolyamot újra és újra meg tudjuk tartani az érdeklődő kollégák, a javítani avagy javulni szándékozó múzeumok és más körök, végső soron a múzeumszeretők igaz hasznára.

 

Irodalom

Serrell, B. (2006): Judging exhibitions, a Framework for Assessing Excellence. Left Coast Press Inc. Walnut Creek, California, 187 pp.

Rice, S. Kym (2008) Judging Exhibitions: A Framework for Assessing Excellence. Beverly Serrell. Museum Anthropology Review 2(1) Summer 2008, 44-46.

 

 

Vásárhelyi Tamás

 

[1] Bárd Edit, Buzás Kálmán, Fülöp Kinga, Kalla Zsuzsa, Turcsányi Eszter, Unger Erika, Vásárhelyi Tamás. Az angol eredeti adaptálásában Janotka Mónika is közreműködött.