A Pulszky Társaság 2014-es éve

Az év során két évforduló jegyében zajlott több esemény. Egyrészt Pulszky Ferenc születésének 200. évfordulójára emlékeztünk, másokkal összefogva több rendezvényen. A Budapesti Honismereti Társasággal együtt májusban Budapest Főváros Levéltárában szerveztünk emlékülést. Szeptemberben Mádon került sor emléktábla avatására és fotókiállítás megnyitására, majd a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében Pulszky Ferenc felújított síremlékének koszorúzására. Október elején a Magyar Nemzeti Múzeumban a múzeummal és a szabadkőművesek szervezetével közösen emlékeztünk meg a magyar múzeumügy, kultúra és politika kiemelkedő személyiségéről.

Éri István emléktáblája a Laczkó Dezső Múzeumban

Másrészt Éri Istvánra, a Társaság alapításának motorjára is emlékeztünk ebben az évben születésének 85. és halálának 5. évfordulója alkalmából. A választmány március elején fogadta el az Éri István-díj, a Társaság új elismerése alapításáról szóló javaslatot, amelyet április végén a közgyűlés is jóváhagyott. Utóbbin emellett a jelenlévők (köztük Éri István özvegye és fia) meghallgatták Matskási István megemlékezését (ami a Magyar Múzeumok Online-on is megjelent). Május közepén Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban került sor emléktábla avatására, amelynek megvalósításában a Társaság és a múzeum működött együtt.  

Bodó Sándor, a Pulszky Ferenc-díj kitüntetettje 2014-ben

Az említett közgyűlés az előírásoknak megfelelően elfogadta a szakmai és közhasznúsági beszámolót, valamint az éves munkatervet és költségvetést. Emellett meghallgatták az előző évi Pulszky Ferenc- és Pulszky Károly-díjas előadását, majd módosították az alapszabályt. A 2014-es Pulszky Ferenc-díjat Bodó Sándor kapta meg. A Pulszky Károly-díjra sajnos nem érkezett jelölés, így ebben az évben ezt nem adták ki. Az év során, októberben pedig még egy közgyűlést kellett tartani, mivel az alapszabály módosításával kapcsolatban a bíróság több ponton is új döntést írt elő.

 

„Ferencz József” a Múzeumok Majálisán telefonhírmondót hallgat

A második közgyűlés kapcsolódott a múzeumi menedzsment tapasztalatait, az eredményes múzeumfejlesztési projektek bemutatását célul kitűző szakmai konferenciához. Maga a helyszín, a Goldberger Textilmúzeum megújult épülete, s benne az új, korszerű és vonzó állandó kiállítás és része volt a tanácskozásnak. A Társaság és az Óbudai Múzeum három célt fogalmazott meg a szervezés során: átfogó képet adni az elmúlt évek sikeresen megvalósított jelentős múzeumi projektjeiről; a prezentációkkal segítséget, útmutatást nyújtani a közeljövőben tervezett projektek számára;  erősíteni a múzeumokban talán még nem mindenütt mindennapinak számító menedzsment-szemléletet. A népes közönség sikeres, eredményes programok „műhelytitkaiba”  kapott betekintést és aktívan vett részt a konferencián.

Az év múzeuma elismerésére öt intézmény adta be pályázatát, míg az év kiállítása címért 18 intézmény 19 tárlata vetélkedett. A két bíráló bizottság a hagyományoknak megfelelően a beküldött dokumentáció, illetve a helyszíni látogatások tapasztalatai alapján hozta meg döntését. „Az év múzeuma 2013” díjat az Óbudai Múzeum és a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Múzeum és Tárház képviselői vehették át, „Az év kiállítása 2013” elismerést pedig a kaposvári Rippl-Rónai József emlékház, Róma-villa felújított és az Andrássy ebédlővel kiegészített állandó kiállítása kapta. Az ünnepélyes átadásra ezúttal is a Múzeumok Majálisa első napján, május 17-én került sor.

A Társaság képviselői részt vettek az Emberi Erőforrások minisztériuma kulturális államtitkársága által kezdeményezett Kulturális Alapellátás és Közösségfejlesztés Kerekasztala alakuló ülésén, valamint a Miniszterelnökség által a régészeti szabályozás újragondolásával kapcsolatos egyeztetésen.

A kismúzeumi tagozat a már kialakult hagyományok szerint az előző évben díjazott Völgységi Múzeum szervezésében szeptemberben Bonyhádon tartotta meg éves találkozóját.  Ezen a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum vezetője, Béres Mária vehette át a Poroszlai Ildikó-emlékérmet. A résztvevők Vígh Annamária, Havasi Bálint, Székely Zoltán, Bogyóné Samu Hajnalka, Prosek Zoltán, Balázs Kovács Sándor és Szőts Zoltán prezentációit hallgatták meg, majd eszmét és tapasztalatot cseréltek a hálózatosodás kérdéséről, továbbá megismerkedtek a Völgységi Múzeum Tanösvény egyik állomásával, a bonyhádi zománcgyárral és a múzeum állandó kiállításával.

A múzeumandragógiai tagozatnak sikerült forrást teremteni a múzeumandragógiai könyvsorozat következő kötetének megjelentetésére, illetőleg a 2015-re tervezett IV. Országos Múzeumandragógiai Konferencia megrendezésének előkészítésére. Tagjai több, témába vágó konferencián vettek részt előadásokkal.

Három év kihagyás után ebben az esztendőben ismét átadták a műtárgyvédelmi tagozat által alapított Balázsy Ágnes-díjat. Az elismerést Szendrődiné Gombás Ágnes, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum vezető restaurátora vehette át a november közepén rendezett országos restaurátor konferencián. A tagozat tagjai egyebek mellett előadást tartottak a Székelyudvarhelyen megtartott restaurátor-tanácskozáson.

A művészettörténeti tagozat folytatta a teljes múzeumi területet felölelő művészettörténeti szakmai adatbázis (múzeumi művészettörténész munkatársak és tevékenységük) összeállítását, valamint hozzákezdett a múzeumi művészeti gyűjtemények, illetve bibliográfiájuk adatbázisának megteremtéséhez.

Az előző évben a kiállításelemzés és –értékelés témakörében megrendezett három program tapasztalatai alapján Vásárhelyi Tamás vezetésével kialakították a tematikát és előkészítették az akkreditációt. A 30 órás szakmai továbbképzési program célja olyan, külföldi elméleten és hazai gyakorlaton keresztül megszerzett ismereteket és tapasztalatokat nyújtani, amelyek segítségével saját munkahelyükön a látogatói igényeknek jobban megfelelő kiállításokat tudnak tervezni, vagy meglévő kiállításokban sikeresebben tudnak múzeumpedagógiai programokat lebonyolítani. 

A NEMO november elején Bolognában megrendezett közgyűlésén és szakmai konferenciáján a tervek ellenére a Társaság nem tudta képviseltetni magát, de a folyamatos kapcsolattartás keretében rendszeresen tájékoztatta tagjait a szervezettől kapott információkról. A Szlovák Múzeumok Szövetsége nyári találkozóján Füleken az elnökség két tagja vett részt. 

Az év végén a tagnyilvántartás szerint 510 fizető tagja volt a Pulszky Társaságnak.

A Társaság 2014-es évének kronológiája itt olvasható.

Források:

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/1794_bodo_sandor_kapta_az_idei_pulszky_ferenc-dijat  

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/1800_tul_az_elso_fordulon_az_ev_kiallitasa_dijrol 

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/1813_emlekezes_eri_istvanra 

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/1837_a_negyedik_ev_kiallitasa_dij_kaposvarra_kerult 

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/2030_sikeres_muzeumi_menedzsment 

https://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/2070_halozatosodas 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/2170_gombas_agnes_az_idei_balazsy_agnes-dij_kituntetettje 

https://intezet.nori.gov.hu/hirek/pulszky-ferencre-emlekeztunk/ 

http://szkp1.blogspot.com/2014/09/megemlekezes-pulszky-ferenc.html

Magyar Demokrata, 2014. november 19. 54. o. (Átadták a Balázsy Ágnes-díjat).

Magyar Fórum, 2014. augusztus 28. 12. o. („Pulszky 200” emléktábla-avatás és fotókiállítás a Mádi Furmint Ünnepen).

Magyar Fórum, 2014. október 22. 7. o. (Szakmai egyeztetés a régészeti szabályozás újragondolásáról).

Népszabadság, 2014. május 19. 16. o. (Csordás Lajos: A császárt meghatotta A walesi bárdok).

Népszava, 2014. május 19. (Az Év múzeumai).

Szolnok megyei Néplap, 2014. szeptember 24. 13. o. (Szakmai díjjal ismerték el a múzeum munkáját).

Nógrád megyei Hírlap, 2014. szeptember 24. 4. o. (Szenográdi Ferenc: Templomok éjszakája Szécsényben).

Vas Népe, 2014. június 2. 7. o. (Mától tábla jelöli az év múzeumát).

Vas Népe, 2014. június 3. 3. o. (A kis múzeum nagy elismerése).

Vasi Szemle, LXVIII. évfolyam, 3. szám, 376. o. (Az Iseum Savariense: Az év múzeuma 2013-ban!).

Veszprémi Napló, 2014. május 15. 7. o. (Emléktáblát avatnak).

‹‹ 2013 2015 ››