A Pulszky Társaság 2017-es éve

Az év talán legnagyobb vállalkozása volt, hogy az egyesület vállalta, az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma pénzügyi támogatásával külföldi szakmai tanulmányutakat szervez 40 év alatti vezető beosztásban dolgozó múzeumi szakemberek számára. A meghirdetett pályázatra jelentkezők közül a Társaság, az ICOM MNB, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége és az Országos Közgyűjtemények Szövetsége képviselői választották ki az utazókat. A résztvevők feladata volt, hogy a múzeumoknak a társadalom életében betöltött szerepét vizsgálják, olyan tapasztalatokat gyűjtsenek (állami szerepvállalás, múzeumok társadalmi szerepe, stratégiai tervezés, szakemberképzés stb. témájában), amelyek hazai környezetben is hasznosíthatók. A program keretében egy hetes hollandiai, dániai, valamint németországi (Berlin) szakmai tanulmányúton való részvétel költségeit (utazás, szállás, étkezés) biztosították összesen 6 fő számára. A kollégák szeptemberben a Magyar Természettudományi Múzeumban „Nálatok ez hogy van?” címmel rendezett szakmai találkozón számoltak be tapasztalataikról és a tanulságokról. 

Az éves közgyűlésre a Pulszky FIAT érdemi közreműködésével Budapesten, a Corvin Hotelben került sor áprilisban. A kötelező napirendek mellett elfogadták a Társaság ügyrendjét és – a választmány döntése alapján – átadták a szakmai díjakat. Pulszky Ferenc-díjat vehetett át Kriston Vizi József, Pulszky Károly-díjban részesült Hegedűs Krisztián, az Éri István-díjat pedig Szűcsné Zomborka Mártának ítélték oda. Elhangzottak az előző évi díjazottak előadásai. A jelenlévők Németh Szandra, a Pulszky FIAT titkárának „Merre tovább Pulszky Társaság” című prezentációjában képet kaptak arról, hogyan vélekednek a tagok társaság stratégiájának kialakításáról, majd ugyanerről a témáról kerekasztal-beszélgetés és vita következett. 

A választmány márciusban a díjakról, áprilisban a közgyűlés elé terjesztendő beszámolóról és munkatervről döntött, októberben pedig a tagozatok beszámolóit hallgatta meg és bizottságot küldött ki az alapszabály módosításának előkészítésére. Ugyancsak októbertől a Társaság irodája kénytelen volt elhagyni eddig székhelyét és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba költözött.

Ebben az évben már valamennyi testületi ülés emlékeztetője, jegyzőkönyve rövid határidővel felkerült a pulszky.hu honlapra, amelyen új, az álláslehetőségeket nyilvánossá tevő rovat is indult.. Januártól elindult a Társaság Facebook-oldala is, szeptembertől pedig – az egyesület és az Arcanum Adatbázis Kft. együttműködésének köszönhetően – a Digitális Tudástárban elektronikusan hozzáférhetővé vált a Magyar Múzeumok című folyóirat 1995 és 2008 között nyomtatott formában megjelent valamennyi száma. A Társaság elnöke érdeklődéssel fogadott előadást tartott a Magyar Levéltárosok Egyesülete éves vándorgyűlésén Miskolcon „Múzeumok a változó világban”’ címmel.

A Kazinczy Ferenc Múzeum épülete Sátoraljaújhelyen

A Háromszázezer magas cé – Simándy 100 kiállítás részlete

„Az év múzeuma 2016” keretében két kategóriában öt intézmény nyújtotta be pályázatát, míg „Az év kiállítása 2016” cím elnyeréséért 16 intézmény egy-egy kiállítása vetélkedett. A bíráló bizottságok a korábban kialakult hagyomány szerint a beküldött dokumentáció tanulmányozása mellett a helyszíneket is felkeresték. Döntésük nyomán a Múzeumok Majálisa első napján, május 20-án „Az év múzeuma 2016” elismerést a PIM Kazinczy Múzeuma (Sátoraljaújhely), „Az év kiállítása 2016” címet pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (Budapest) vezetője vehette át, utóbbi a „Háromszázezer magas Cé – Simándy 100című időszaki kiállításért. A rendezvényen egyébként ismét önálló sátorral volt jelen a Társaság, a Pulszky Fiat tagozat lelkes és aktív munkájának köszönhetően.

Szentléleky Tihamér emléktáblája

Február végén, az egyesület kezdeményezésére, hosszabb előkészítő és egyeztető munka eredményeképpen emléktáblát avattak azon a Szent István körúti házon, amelyben a Társaság első elnöke, Szentléleky Tihamér lakott. 

Októberben a HUNGART Egyesülettel együttműködve az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében került sor a múzeumok és a szerzői jogok viszonyrendszerét vizsgáló szakmai napra, amelynek fő célja a muzeális intézmények és a közös jogkezelő szervezetek közti együttműködés erősítése, illetve a múzeumok működésében a jogkövető gyakorlatok kialakításának segítése volt. 

Új kezdeményezés volt a Pulszky Café – kiállítások első kézből című sorozat, amelynek során hat kiállítás vezetéssel történő meglátogatására és a kurátorokkal való eszmecserére került sor.

Az év folyamán a Pulszky FIAT tagozat márciusban a participáció kérdéséről, áprilisban pedig a gyűjteményezés témaköréről szervezett szakmai beszélgetést. Emellett hozzákezdtek a múzeumi szakképzéssel kapcsolatos oktatás problémáinak és a szükséges kompetenciáknak a felméréséhez és egy kiállítástechnikai múzeumi expó megszervezésének előkészítéséhez. 

A múzeumandragógiai tagozat a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Múzeumok és Látogatók Alapítvánnyal közösen, az MTA Andragógiai Albizottsága támogatásával készítette elő és szervezte meg szeptemberben a VI. Országos Múzeumandragógiai Konferenciát „A felnőttek múzeumi tanulásának hatalma és öröme” címmel, a felnőttoktatás európai éve keretében a PIM-ben.

A kismúzeumi tagozat „Tudományos intézmény vagy szolgáltató közösségi tér? ’Kis’ múzeumok sokféle szerepben” címmel Marcaliban rendezte meg éves konferenciáját október elején. Az előadások és a tapasztalatcsere mellett ezúttal is átadásra került a Poroszlai Ildikó-emlékérem, amellyel a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum munkáját ismerték el.

A NEMO (Európai Múzeumi Szervezetek Hálózata) jubileumi, 25. közgyűlésén és konferenciáján, amelyet a belgiumi Gentben rendeztek meg, két fő képviselte a Társaságot. 

Az év végén a társaság nyilvántartott tagjainak száma 811 fő volt.

A 2017-es év kronológiája itt olvasható.

Források:

www.pulszky.hu 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/videoteka/player/366 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/3816_jelentkezz_kulfoldi_tanulmanyutra 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3818_mit_adhat_az_ev_muzeuma_dij 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3821_miert_jo_az_ev_muzeumanak_lenni 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3859_emlektabla_szentleleky_tihamer_lakohelyen  

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3914_szentleleky_tihamerre_emlekezve    

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/4022_a_palyazok_es_a_dij_eselyesei 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/4039_pulszky_dijasok_kriston_vizi_józsef_hegedüs_krisztian  

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/4040_mi_minden_tortent_a_pulszky_tarsasag_kozgyulesen 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/4088_vegre_kiderult 

http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/4094_a_zsuri_dontese 

168 óra, 2017. május 25. 54. o. (S.Zs.: Erdőjárók kalauza. Az év legjobb múzeuma).

Élet és Tudomány, 2017. június 23. 770.o. (Gózoin Ákos: Kedves Olvasónk!).

Élet és Tudomány, 2017. július 28. 947-949. o. (Vásárhelyi Tamás: Simándy 100 – Az év kiállítása. Háromszázezer magas c).

Heves Megyei Hírlap, 2017. május 22. 1. o. (Sz.E.: Elismerést kapott a vármúzeum kiállítása).

Kisalföld, 2017. május 18. 6. o. (Különdíj a Rómer-múzeumnak).

Magyar Demokrata, 2017. május 31. 64. o. (Múzeumokat díjaztak).

Magyar Hírlap, 2017. május 18. 13. o. (ZZ: Majálissal vár a hátvégén a Múzeumkert).

Magyar Szó, 2017. május 22. 3. o. (Múzeumok Majálisa. A legjobb múzeumokat díjazták).

Vas Népe, 2017. február 23. 7. o. (Az Iseum atyjának tiszteletére).

Zempléni Múzsa, 2017 tél, 43-50. o. (Deme Péter: Múzeumok a változó világban).

‹‹ 2016 2018 ››